"Don't take it the wrong way... It's not in my nature to retreat from the enemy"
Elég régóta nem volt bejegyzés, köszönhető ez annak, hogy véget ért a vizsgaidőszakunk, és azóta a kellemes részegség és a kellemetlenebb másnaposság állapotában leledzünk állandó jelleggel. Ezen posztot azonban, minden másnaposság ellenére képtelen vagyok ellustulni, ugyanis ma, július 11-én ünnepli 43. születésnapját a zseniális (és egyben kegyetlenül brutális) képregény-eposz, a Berserk szerzője, Kentaro Miura mester. A mangából 1998-ban készült egy 25 részes anime, ami a képregény első 13 kötetét (mára már 30 köteten bőven túl van, darabonként több, mint 200 oldallal) dolgozza fel, ebből nézhető meg itt két epizód. Ez volt az első japán rajzfilm, amit megnéztem, és mind a mai napig a kedvencem is (általában minden vizsgaidőszakban újra nézem), pedig túl vagyok már néhányon.
A sorozat szinte mindenben követi a képregény fő szálát, egy-két dolog ugyan kimarad belőle, de így is teljes a végét leszámítva, ugyanis lett volna egy 26. rész is, ami a pénzügyi források kimerülése miatt nem készült el. A történet egy lovagkori világban játszódik, de fontos leszögezi, mert valamiért sokan figyelmen kívül hagyják, hogy ez alapvetően sötét hangulatú fantasy. A főszereplő Gatts (Guts, Gattsu, általában mindenhol másképpen fordítják. Azoknak, akik a japánhoz igazodnak, és mindenkit leanyáznak, aki nem a Gattsu-t használja: Miura a Gattsot szánta eredeti névnek, a Gattsu csak ennek a japán verziója) egy rendkívüli ügyességű harcos, az átlagosnál jóval nagyobb pengével. Találkozik egy Griffith nevű karizmatikus és tehetséges hadvezérrel, aki egy kis zsoldos-csapatot vezet ("Band of the Hawk"), de valójában ennél sokkal többre hivatott: az álma, amiért bármit hajlandó feláldozni, hogy megszerzi a saját királyságát. Amikor látja Gattsot harcoli, azonnal tudja, hogy szüksége van erre a az emberre a nagy cél elérésére, és egy párbajjal magához láncolja. Sajnos az itt embedelt epizódokban Griffith csak keveset szerepel.
Az anime gyakorlatilag az "utolsó utáni" résszel kezdődik: Gatts egy brutál nagy karddal ("Dragon Slayer") mészárolja az ocsmány ember-szörnyetegeket, az apostolokat (azaz a manga magyar fordításában "kegyelteket"), fél szeme hiányzik, a fél alkarja pedig vasból kovácsolt műkéz, és veszettül gyűlöli Griffithet. Utána ugrás az elejére, és az utolsó részre kiderülnek a miértek is. Érdemes a sorozat végéről bővebben írni, ugyanis kissé sokkoló, és meglepő fordulattal zárul, amivel sikerült kivívnia a nézők egy részének rosszallását. Amennyire a különböző fórumokat járva tapasztaltam, a végét kritizáló közönség vagy fél szemmel nézte végig a rajzfilmet, vagy a végkifejletre utaló részleteket - többek között a teljes első és hatodik epizódot - tökéletesen figyelmen kívül hagyta. Olvastam olyat, aki a fantasy-s részeket valami homályos metaforaként próbálta értelmezni, ami bizony távol áll a valóságtól. Aki esetleg az itt megnézhető részek után úgy dönt, hogy az anime nélkül nem teljes az élete, és mindenképp megnézi, annak javaslom, hogy nézze nyitott szemmel.
Az igazat megvallva nagyon nehéz róla megfelelő képet adni spoilerezés nélkül. A történet jól kidolgozott, többé-kevésbé kerek egészet alkot, árnyalt és fejlődő, szerethető (és sajnálható) főszereplőkkel. A csatajelenetek frankón ki vannak dolgozva, igaz, hogy időnként észrevehető a szűkös költségvetés, na meg hogy nem egy mai darabról van szó. Azért rendesen fröcsög a vér és esnek a végtagok, (ráadásnak a vége felé megszaporodnak a kefélős részek is) ahogy ez már elvárható egy ilyen jó kis rajzfilmről. A vérengzés mellett folyamatosan megvannak azok a visszaemlékezések, beszélgetések, amik tovább árnyalják a karakterek jellemét és tetteit. Kritikaként talán annyit tudok említeni, hogy az opening valami kegyetlenül ócska. Az itt embedelt videók angol szinkronosak, személy szerint ezt a verziót jobban szeretem, (lehet, hogy csak azért, mert így láttam először) szerintem jobban passzol a hang a karakterekhez.
Érdekesség, hogy 1480–1562 között élt egy Götz von Berlichingen nevű német lovag, akinek lekapta egy ágyú az alkarját, és utána hasonló kovácsolt műkezet viselt, mint Gatts (gondolom Götzében nem volt ágyú). Amikor Miurát megkérdezték, hogy róla mintázta-e a figurát, azt mondta, hogy csak több kötet megrajzolása után szerzett tudomást Götzről.
Végezetül pedig mindenki, aki eddig eljutott az olvasásban emelje korsóját Kentaro Miura egészségére! Boldog születésnapot!
