„My wife thinks Ed, Edd n Eddy is my therapy for mid-life crisis!” - Danny Antonucci
Az Ed, Edd n Eddy jelenleg a Cartoon Network leghosszabban futó rajzfilmsorozata, a maga öt leadott évadával (első epizód: 1999). A készítő Danny Antonucci (The Brothers Grunt), egy Olaszországból bevándorolt kanadai animátor. Habár a legismertebb műve az Ed, Edd n Eddy, több ismertebb sorozatban/animációs filmben működött közre, mint animátor: The Smurfs – Hupikék Törpikék, Rocko’s Modern Life, vagy például – amit majd mindenképp posztolni fogok valamikor – az 1981-ben megjelent klasszikus kanadai animációs film, a Heavy Metal. 1994 áprilisában megalapította saját animációs cégét az a. k. a. Cartoont ("Dedicated to producing animation for everyone, whether they want it or not").
Az Ed, Edd n Eddy egy kisvárosi közegben élő helyi gyerekek, és ezen belül is az összeverődött három helyi különc, az „Ed-ek” történetéről szól, az ötödik évadig csak a nyári vakáció alatt. Antonucci állítása szerint* a történetek és szereplők a saját gyermekkorából származnak ("As for Ed, Edd n Eddy themselves, all three are me, or rather different parts or aspects of me"), amikor hasonló környezetben élt, illetve a saját gyerekei is bőven ellátják ötletekkel. Az itt embedelt epizódhoz (S4E9 - Robbin Ed) hasonlóan, a legtöbb rész tele van különböző utalásokkal a populáris kultúrára, főként filmekre (pl. az epizódok címében, amik mondjuk annyira nem firnyákosak, mint a Family Guy esetében). Kissé talán furcsa, de a sorozatban egyáltalán nincsenek mellékszereplő-figurák: csak főszereplők, és ezen belül „még főbb” szereplők, akik maguk az ed-ek; ezen a pár figurán kívül egyetlen más karakter sem jelent meg a színen.A sorozat érdekessége, hogy a negyedik évadig csak és kizárólag kézzel rajzolták (Antonucci közismerten erősen kötődik a kézi rajzolású animációhoz), azóta is csak a színezése digitális, a kontúrok továbbra is tradicionális módon készülnek, ez okozza a folyamatos vibrálást. Amikor Antonuccit a szereplők nyelvének színéről kérdezték, azt mondta, hogy a különbözőség oka szintén egy életből vett momentum: amikor egyszer dolgozott, a két gyereke és a baráti körük bementek a dolgozószobájába megnézni mit csinál, és éppen olyan gumicukrot ettek, ami különböző színűre festette a nyelvüket.
Minden kapott kritika ellenére bátran kijelenthető, hogy Danny Antonucci egy sajátos színezetű és humorú, de sikeresnek mondható rajzfilmet hozott össze, amit csak ajánlani tudok mindenkinek.
*Ha valakit esetleg érdekel a teljes Danny Antonucci interjú, itt megtalálja.
