"I've been up and down the four corners of this big old world. I've seen it all and I've done it all. I've fought many a good man, and I've laid many a good woman"
- Fritz the Cat
- Első Post Porphy-tól -
Kedves Olvasók! Első Posztommal, ami egyúttal ajánló jellegű is lesz, egy 1972-es remekmű előtt szeretném leróni csodálatomat.
Robert Crumb karikatúrista szeretett volna tükröt tartani a 60as évek Amerikája elé, amit egy, kedves gyermekkori figurájáról mintázott karakterrel, egy macskával vitt véghez. A főhős a bohókás Fritz macska lett Crumb állandó harcostársa az akkori Lyndon B. Johnson majd a későbbi Nixon rezsimmel szemben. 1965-1972 között a karakter lett a korabeli underground comix vezetőfigurája. Fritz cicára nem csak a szubkult figyelt fel a 70es évek hajnalán, hanem egy fiatal rendező Ralph Bakshi is. Mivel már szerzett magának mecénásokat és egyben mentorokat is a szakma akkori nagyjai között, merész vállalkozásba kezdett Crumb-bal karöltve: vászonra kellett vinni az Egyesült Államok akkori hibáit csokorba szedő mozifilmbe. Ötletarzenáljuk egy kivételes műben kristályosodott volna ki, de sok akadály tornyosult eléjük a kezdetek kezdetén. Támogatóik, a szövegkönyveket hüldezve elolvasván, nem mertek pénzzel támogatni egy ekkora volumenű pártellenes kampányt, amit Crumb - akit onnatól a vezetői körökben csak úgy neveztek később, mint "az egyik legdörzsöltebb strichelő rámenős fószer akivel az életben láthatsz" - nem kevés kendőzetlen erotikával is meg akart spékelni. Bakshi kezdett később elbizonytalanodni, de Crumb lelkesedése később őrá is átterjdet és képesek voltak egy 50.000 $-os keződtőkével nekiesni az évtized botránychimborazo-jának.
Létrejött "Frici cica" aki mostmár a vásznon vezeti körbe a kedves nézőt az Egyesült Államok egyik monsztermetropoliszában, a társadalmi és szociális ütközőzónáin, olykor nem áttallva salak módra bemutatni az adott rasszokat és csoportosulásokat, minden negatívumukat halomba hordozva. Fritz indulóállomása, a korszak védjegyeként elhíresült, háborúellenes, gitározós fellengzős, életértelmet kereső bölcsész humán szakos egyetemistákhoz vezet, akikről kiderül hogy csak egy úton-módon képesek egyetem közben/után életük értelmét megtalálni: a becsületes munka a marijuana és a féktelen szekszualitás közepette. Fritz alapvetően az egyik mozgatórugója az egyetemi partiknak (Fritz-et egész végig nem tudjuk, honnan szerez pénzt a film alatt) és rögtön csokorba is fűz egy orgiapartit egy lány hármasegységgel a haverja hasispecójában, akikhez uccu neki be is csatlakozik még vagy egy tucat kétes kinézetű évet halasztó kolega is. A szodomai kéjhömpölynek a zsaruk vetnek véget és menekülésre kényszerül (elég sok alkalommal kerül a későbbiekben is összetűzésbe a rend pőre őreivel). A film ezek után kézenfogva vezet, a policájok előli menekülés során, innen minket a mesebeli zsinagógán keresztül, ahol a Zsidó-Palesztin háborúnak örvendenek a vallási akolitusok, a fekete negyedbe. A "Varjak" területén nem túl tanácsos macskaként mászkálni, főleg nem otthon érezvén ott magadat. Fritz sajnos ezt nem tudja, és együttérzéséről biztosítja társait. Később, pár késelős-autólopós-hirig nézeteltérés után, mikor megkedvelik hősünket, pszichedelikus Acid Jazz-ben úszó kócerájukba kalauzolják őket, ahol remélem ismét nem kell részleteznem, hogy orbitális kefélésbe fullad a buli nők mellett köt ki az istenadta. Élményekkel gazdagodva kerül egyre délebbre egy U kanyart bevéve a prériken keresztül a kissé dogmatikus államok mocsaras vidékeire, ahol már még kevésbé fogadják szeretettel a ku-klux klánosok és motoros horogkeresztes barátaik a konzervatív lakosok. Fritz forradalmasított világképéről és revolúciós túlfútött vágyairól biztosítja az új haverokat, csak sajna nem fogja fel teljesen, hogy újdonsült cimborái politikai nézetei egyeznek az övével, csak pont nem a viva la resistance hanem a schönes-weites-lebensraum szemszögéből nézik a dolgokat. Azok után, hogy nem túl kedves módon belekényszerítik szegény macskánkat egy merényletbe, az akció következtében súlyos sebesüléseket is szenved. A film vége felé közeledve számkivetett hősünket a seriffeken kívül nem nagyon látogatják, de minden jó ha a vége jó alapon, meglátogatják az egyetemi csajszik a kórházban, ahol el is tudnak majdan elmélkedni együttesen az élet értelméről. Habár nem említettem korábban, a film hihetelen korrajzhű zenéket tartalmaz és színenként megelevenedik előttünk a virágkoszorús hippi-rock tömeg, a jazztől fűtött Harlem, a diszkólázban égő sziti és a déli államok benjo-s búzakalászrágó gyapotültetvényei. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg eredeti angol nyelven a művet, mert érdemes. Záróakkaordként még hozzáfűzném, hogy habár egyet értek a post-oló kollégákkal abban, hogy a metál mindenképp szimbiózisban van a rajzfilmekkel, de szerintem a funk most kivételes esetben jól viszonyult a rajzoltakhoz és mindent együttvéve egy meglehetősen fasza kis filmet rittyenthettek elénk az alkotók.
A végére pedig idebiggyesztem a Trailer-t is, hogy érezzétek a Fritz-érzést :)
